A weboldallal működésével, használatával kapcsolatos kérdések és válaszok.
A leírások még lektorálásra illetve kiegészítésre szorulnak, de addigis használhatjátok irányadónak.
Chat szabályzat!
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Kérünk olvasd el ezt a rövid szabályzatot és tartsd is be! Ez nem is sok és ráadásul alapvető is! Megszegése chatról való kitiltás időkorláttal, de ilyenre még nem volt alkalom, reméljük nem is lesz!
1. Az alapvető kommunikáció írott-íratlan szabályainak betartása, ugyanis amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten!
2. A káromkodást kerüld, tudjuk van olyan pillanat mikor kijön akár véletlen, vagy reflexből, de akkor is próbálj a közepéből kihagyni betűket és *-gal helyettesíteni! Ha csak hangulat teremtésként szeretnél káromkodni használd a csúnya szavak helyett a kisvirág, vagy az agresszív káromkodás helyett a kisvirágcsokor kifejezést.
3. Egymás szüleinek foglalkozására ne tippelgessünk, mert ha véletlen eltaláljuk sértődés lehet belőle!
4. Beszélgetés közben a kiabálás igen zavaró. Írásban a folyamatos nagybetű ennek számít, kérünk ne kiabálj mert fáj tőle az ember szeme! A Caps Lock kikapcsolása erőteljesen ajánlott.
5. Nem ismételj folyamatosan! Ha elsőre nem válaszoltak elsiklottak írásod felett, ha másodszorra sem akkor nem tudnak rá kommentet a beszéd partnerek. Harmadszorra nem szeretnénk látni ugyanazt a szöveget… de kedvesen mondtam!
6. Ne reklámozz, arra nincs semmi szükség, ha csak nem kértek fel erre a társalgó partnerek. A reklámozásra az oldalon van más lehetőség!
7. A kiválasztott szín mivel írsz lehet hogy a te monitorodon látszik, de nem mindenkinek ugyan olyan a monitor beállítása, fajtája, így lehet, hogy ott nem látszik, elveszik a háttérben. Ha megkér válts színt! Ha már ketten kérnek erre akkor nagyobb erre az ösztönzés!
8. Alap beállításként fehér az író színed. Ezt, vagy már megváltoztatottat lehet, hogy mások is használják. Az átláthatóság kedvéért változtass rajta!
9. A chaton lehet ablakokat nyitni, de ezt a funkciót végső helyzetben használd csak! Amit mondasz a többieket is érdekelheti! A nyitott ablak címe nem lehet ízléstelen, káromkodás, vagy nem illő kifejezés!
10. Vezetőség nevében nem híresztelhetsz semmit és nem moderálhatsz. Ha nincs a chat-en illetékes, akkor ezt jelezd az adminisztrátoroknak és moderátoroknak! Ők a következők: viktorwrz, Adnilem, Kuti, doso22, Tomakyn, DVZs.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (6 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Elfelejtettem a jelszavam, mi a teendő?
Írta: Adminisztrátor
2007. május 26.
Nem gond! A bal felső sötétszürke mezőben lévő piros "Elfelejtett jelszó?" feliratra kattintva e-mailben elküldjük neked új jelszavad.
Tovább...A látogatók 84,62%-a (13 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Fórumot hol találom?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
A
legfrissebb öt hozzászólást a bal oldali sötétszürke mező mellett láthatjuk, rá
kattintva a fórumba találjuk magunkat. A fórumot elérhetjük (ekkor a fórum
főoldala ugrik elő) ha a fejléc alatti második szürke füllel a „Fórum” felirattal.
A
fórumon belül a felső sor harmadik feliratára kattintva „Súgó” a használati
utasítást megtalálhatjátok!
Kérünk mindenkit, hogy fórum használata
előtt olvassa el mindenki a „Gépház” főgalériájának „Fórum szabályzat”
topikját! Ezt tartsátok is be!
Tovább...A látogatók 100,00%-a (3 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Hogyan jelentkezhetek be, illetve ki az oldalról?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Ennél mi sem egyszerűbb!
Be szeretnél lépni az oldalra,
akkor a bal felső, sötétszürke mezőben lévő első fehércsíkba (Felhasználónév)
írd be azt a felhasználónevet, amivel regisztráltál, majd az alatta lévő csíkba
(jelszó) azt a kódot üsd be amit regisztrációnál adtál meg. (A kódot bármikor
tudod cserélni, ha be vagy jelentkezve, az adatok változtatásánál leírt módon!)
Amennyiben
az „Emlékezz rám!” négyszöget kipipálod következő alkalommal mikor az oldalra
látogatsz, ugyanazzal a géppel, akkor nem kell bejelentkezned újra, de vigyázz,
mert ha más is használja a gépet ugyanúgy belenyúlhat a profilodba!
A
„BEJELENTKEZÉS” gombra kattintva be is léptél a profilodhoz!
Kilépés ugyanúgy a bal felső, sötétebb szürke mezőben
történik a „KIJELENTKEZÉS” feliratra kattintva.
Tovább...A látogatók 0%-a (0 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Hogyan lehetne a kezdő oldalam a www.fiestaklub.hu?
Írta: Adminisztrátor
2007. december 29.
A
böngésző beállításait megkerülve egyetlen kattintással megteheted ezt! A
baloldalon fölül a fekete feliratra kattintva „Legyen a kezdőlapom!”.
(csak Internet Explorer-rel működik megfelelően)
Tovább...A látogatók 0%-a (0 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Hogyan regisztrálhatok az oldalra?
Írta: Kutasi László
2007. május 26.
Mielőtt regisztrálsz, kérlek, szentelj egy kis időt a következő pár sorra.
Regisztrációhoz fontos, hogy legyen Ford Fiestád, vagy már a megvételi procedúra előtt legyél, esetleg a terveid között van, hogy egy ilyen járművet vegyél.
Bevezettük a három hónapos regisztráció limitet. Azaz ha a regisztráció után három hónapig nem látogatsz fel az oldalra és jelentkezel be, akkor töröljük a regisztrációdat.
Fontos megjegyeznem, hogy maga a tagság INGYENES, de a partner cégek kedvezményeit, csak érvényes klubkártyával válthatjátok be, melynek évi díjja 2000 Ft mely mellé még egy www.fiestaklub.hu feliratú szélvédőmatricát is kapsz.
Emellett látogatod az oldalt és kilátogatsz találkozóinkra, ezzel aktív tagjává válsz a klubnak.
Tovább...A látogatók 88,24%-a (17 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Hogyan tehetném a kedvencek közé az oldalt?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
A
böngésző beállításait megkerülve egyetlen kattintással megteheted ezt! A baloldalon
fölül a piros feliratra kattintva „Tedd be a Kedvenc linkek közé!”.
(csak Internet Explorer-rel működik megfelelően)
Tovább...A látogatók 0%-a (0 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Képtárat hogyan tudom használni?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
A
fejléc alatt, hátulról a harmadik szürke fül „Képtár” felirattal rendelkező
részre kattintsunk és megjelenik a Képtár menürendszere. Kezeld úgy mint az
operációsrendszereid mappáit. A képre vagy a mellette lévő szövegre kattintva
beleléphetsz a mappába, majd ott is és így tovább.
Egy
ilyen ”mappa” tartalmaz egy kis képet, mellyel könnyebb beazonosítani a
galériát, az elnevezése a képtől balra található, míg a rövid leírása a cím
alatt.
Általában
két fő galéria található. Az első a „Találkozók”, melyben az események nevei és
dátumai szerepelnek, a könnyebb beazonosítás végett. Ezen belül már a
fényképeket láthatjuk kicsibe és/vagy a tetején újabb mappákat (ezek készítő
szerint válogatva mutatja be az eseményeket).
A
képet megnyitva láthatsz legfelül az ablak tetején egy piros „Bezárás” gombot.
Ezzel vagy a megszokott ablak tetején lévő „X”-el lehet becsukni a nagyított
képet.
A
kép fölött vannak kék gombok. Balról-jobbra: „
” erre kattintva a galéria első
képéhez érsz; „
” erre kattintva az előző képet
nézheted meg; „
” ha erre kattintasz akkor lejátssza
az aktuális képtől az összest, míg meg nem állítod a „
” gombbal; „
” gombbal a következő képre
lapozol; „
” ezzel pedig az utolsó képre.
Elküldhetsz képeslapot is! A neked tetsző képen állj meg és kattints a kép fölött
jobb oldalt a „
” ikonra (ha ráviszed az egeret
ezt írja ki „eképeslap elküldése / A médium elküldése e-képeslapként!”). Ekkor megjelenik
egy oldal, ahol a fölső sorban a kép elérése van (galériákon keresztül,
melyekre kattintasz elnavigál oda), alatta a kiválasztott kép és a legfontosabb
a rubrikákat kitölteni:
- „A feladó neve:” ide saját
neved írd, ez fog megjelenni a képeslapon;
- „A feladó e-mail címe:” ide saját e-mail címed írd,
ez fog megjelenni feladónak;
- „A címzett neve:” ide írd az „áldozatod” nevét;
- „A címzett e-mail címe:” ide írd azt az e-mail címet
ahova elküldjük a képeslapot;
- „Üzenet:” ide írj személyes üzenetet a címzettnek.
Ezek
után az alatta lévő szürke „EKÉPESLAP ELKÜLDÉSE” feliratú gombbal
véglegesítheted.
Ha
minden jó akkor azt a szöveget olvashatd, hogy : „Az e-képeslap el lett
küldve.” Ha meg akarod nézni akkor az alatta lévő piros feliratra „Ide
kattintva meg lehet nézni!” kattints és láthatod az előképet, majd a fölötte
lévő ikonra „
”
kattintva a hátlapot is.
A képgaléria keresője a galériák első oldalán találhatóak. A mappák alatt
egy szürke csíkban piros szövegekre kell rákattintani, melyek a következők:
- „legjobb 10” itt a nézetség állttal a
legjobbaknak vélt 10 kép van föntről lefele az elsőtől a tizedikig.
- „utolsó feltöltés” itt az
oldalra az utolsónak feltöltött 10 kép jelenik meg föntről lefele, azaz a
legfrissebb képek.
- „utolsó megjegyzés” itt az a
10 kép jelenik meg, melyhez legutoljára szóltak hozzá.
- „Legjobbra értékelt” itt az a
10 kép jelenik meg, mely a szavazatok által a legjobbaknak vélt képek.
A
lista mindig tartalmazza a képet, nevét, nézetségét szavazatait és annak számait,
valamint a galériáját. A képre kattintva eredeti méret jelenik meg, a
galérianévre kattintva a galéria képei jelennek meg.
Képeket te is tudsz feltölteni! Nem kell mást csinálnod, mint a „Képtár” fülre viszed
az egeret, de nem kattintasz rá. Megjelenik alatta két szöveg. Vegyük sorra
őket: a „Galériakészítés” feliratra kattintsunk. Az összes képet egy galériába
kell feltölteni, így először neked létre kell hoznod egy galériát. Fontos, hogy
mindenki az „User galéria”-ba helyezze el a sajátját! Ha rendezvényről van szó
akkor a „Találkozók” mappában nézzen körül más csinált-e már ilyet, ha igen,
akkor azon belül nyisson a nevével egy mappát ha nem akkor a mappa neve legyen
az esemény neve és ideje.
Amennyiben
csináltál itt ilyet akkor ez első mondat végén lévő „ide” piros feliratra
kattints és kezdheted is; másodsorban akkor ezt nem olvasgatod J.
Az első
mondat „ide” feliratára kattintva
a következő kép fogad minket:

1. Itt megkell adnod (kötelező), hogy melyik Kategóriába kerüljön a galériád (Ha csak a kocsidról szeretnél feltölteni képet akkor válaszd ki a "User galérák"-at).
2.
Itt add meg létrehozandó galéria nevét. Érdemes a nicknevedet használni
így mindenki tudni fogja kinek az autójáról/képeiről van szó (Pl.: kukori23 képei)
3. Add meg könyvtár nevét ahová a rendszer tárolja a képeket. Ezt a rendszer automatikusan generálja.
Inkább ne babráld!
4. Add meg a galéria jelszavát. Erre akkor lehet szükséged ha nem akarod, hogy illetéktelenek hozzáférjenek a galériához. Ha azt akarod, hogy mindenki lássa a képeket akkor hagyd üresen!
5. Itt a meta kulcsszavakat lehet megadnod, tehát ezekre a szavakra ad majd a kereső találatot.
(Hagyhatod üresen is)
6. Készíts egy rövid leírá
ST a galériáról. Ne legyen túl hosszú, de nem legyen túl rövid sem. Általában 1-2 mondat elég.
7. Ennél a résznél lehet a galéria jogosultságait beállítani.
7.a
Ezt a jelölőnégyzetet akkor érdemes bepipálnod, ha a galériában több
kategóriát (algalériát) szeretnél létrehozni, tehát lényegében ebben a
galériában nem lesz más csak algaléria. Egyéb esetben hagyd üresen.
7.b Itt megadhatod, hogy publikálod-e a galériát. Ha igen tegyél bele egy pipát.
7.c Megadhatod, hogy más is módosíthatja-e galériádat. Ha nem, hagyd üresen így más nem tud feltölteni ide képet, csak Te.
7.d
A "Tagok" fülre kattintva megadhatod, hogy kik férhetnek hozzá a
galériához. Itt 3 lehetőség van. Ha mindenki láthatja válaszd a
"nyilvános hozzáférést", amennyiben csak regisztrált felhasználók
láthatják állítsd "Csak tagok" funkcióra vagy add meg hogy melyik
felhasználó láthatja.
8. Ha mindennel végeztél nézd át mégegyszer majd kattints a "Mentés" gombra.
Ha
úgy érzed rontottál és nem mered befejezni akkor a mentés melletti piros „X”-re
„Mégse”-re kattints.
Képek feltöltése: ugyancsak a „Képtár” fülre víve az egeret megjelenik
alatta a „Képfeltöltés” felirat, melyre rákattintva el is kezdhetjük. Ha a
galériát elfelejtetted létrehozni a második szövegben a piros „ide kattintva”
szövegre kattintva megteheted, a fent írtak alapján. Ha minden rendben akkor az
első bekezdésben a piros „katt ide” feliratra kattintva kezdheted is a
feltöltést.
Egy
legördülő mezőben válaszd ki a galériát melyet már létrehoztál. A kék lefele
nyílra kattints és a gördülősávval tudsz lefele menni, egérrel a galéria nevére
kattintva ott is vagy!
Megjegyzés:
ha galériát készítesz és sikerült akkor ugyanide fog kidobni téged és nem kell
keresgélned.
Ha
már vannak képeid akkor azokat láthatod jobb oldalt kicsiben az „Előnézet”
felirat alatt. Mellette a „Fájlnév” alatt a kép neve található, míg a jobb
oldalon a „Név” felirat alatt az általad megadott kép neve olvasható. Erre
kattintva szerkesztheted a képet, de erről majd picit később.
Alapértelmezett
10 képet láthatsz, de ezen állíthatsz is fölül és alul az oldalszám kijelző
mellett. Kattints a kék nyílra és kiválaszthatod, hogy egy oldalon menyi képet
akarsz látni (5, 10, 25, 50, 100). A mellette lévő oldalválasztókra kattintva
arra az oldalra mész ahányadikat megnyomod, ezeket az oldalválasztókat a lap
alján is megtalálod.
A
kép neve mellett lévő négyzetre kattintva kijelölheted, illetve visszavonhatod
a kijelölést, de legalul van a „Mind kijelölése/kijelölés megszüntetése” kék
felirat, mely előtti négyzetbe kattintva az oldalon lévő összes képet ki tudod
jelölni, illetve megszüntetheted a kijelölésüket.
Ha
többet akarsz törölni akkor érdemes ezt a kijelölés módot használni, csak rá
kell kattintani a fölső „
” törlés gombra és jóvá kell
hagyni egy okéval vagy egy mégsével a műveletet.
A
képeket szerkesztheted, de itt fölösleges a kijelölés, mert egyszerre csak
egyet tudsz szerkeszteni, de ha nem rákattintasz a kép nevére hanem kijelölöd,
akkor a törlés mellett lévő „
” szerkesztés gombra kell
kattintani.
Az
itt megjelenő ablak tetején ott a kis kép, hogy melyiket módosítod. Ha készen
vagy a „
” mentés gombra kattints, ha
mégsem nyúlsz hozzá akkor a mellette lévő „
” mégse gombra kattints. Nézzük
végig miket tudsz állítani:
- „Fájlnév:” nos ehhez nem tudsz
hozzányúlni ezzel a névvel töltötted fel;
- „Név:” itt átírhatod, hogy
milyen neve legyen a képnek, amit ország, világ látni fog;
- „Keresési kulcsszavak:” a
kereső program erre fog rákeresni, de kitöltése nem kötelező;
- „Leírás:” itt változtathatod
meg a képről a körítést, ne legyen se hosszú, se rövid, éppen akkora legyen ami
fontos;
- „Galéria képének beállítva:”
ha ezt bejelölöd akkor a saját galériájának ez lesz a kis képe;
- „A szülő galéria képének
beállítva:” ha ezt bejelölöd akkor nem a te, hanem az annak a mappának a
kisképe lesz. Ezt ne jelöld be, mert
csak vita lesz, ezt mindig az adminisztrátorok teszik meg!
- „Publikálva” részt jelöld be
ha már a kép ott van.
Az
ablak második füle a „Hozzáférés” itt egyetlen dolgot tehetsz. Ha azt akarod,
hogy a képeidet mindenki lássa akkor hagyd alapértelmezésben azaz a „nyilvános
hozzáférés”, amennyiben csak klubtársaidnak szeretnéd mutogatni akkor az alatta
lévő „Csak tagok”-at válaszd, vagy ha egy-egy embernek akarod mutatni, mert
titkolod (bár akkor miért tennéd fel) kiválaszthatod azt az embert a listából.
Az
utolsó fül a „ZOOM ITEMS” ahol a képet tudod variálni. Az „óramutató járásával
megegyezően” felirat előtti karikát megjelölöd akkor balra, ha az utána lévő
karikát jelölöd azaz „óramutató járásával ellenkezőleg” felirat felett akkor
jobbra forgatja a képet 90 fokkal, ha a fölötte lévő „
” ikonra, vagy a piros „kép
forgatása 90 fokkal” feliratra kattintasz. Ha fejjel lefele van akkor
egyértelműen kétszer kell megcsinálni ezt a műveletet.
Lejjebb
tükrözni tudod a „
” ikonra kattintva vízszintesen,
vagy a mellette lévő piros „Képtükrözés vízszintesen” felirattal; alatta pedig
a „
” ikonra kattintva függőlegesen,
vagy a mellette lévő piros „Képtükrözés függőlegesen” felirattal.
Végül maga a képfeltöltés: a galériában a „
”
ikonra kattintva egy ablak jelenik meg az „Egy fájl” füllel. Ilyenkor egyszerre
csak egy képet tölthetsz fel:
- „Fájl:” itt beírhatod a gépeden
lévő képnek az elérési útvonalát, vagy az egyszerűbb módja hogy a mellette lévő
„Tallózás” gombra kattintva kiválasztod a gépedről a képet.
- „Válassza ki a galériát:” ehhez
nem kell nyúlni alapértelmezetten ott van amely galériából idejöttél, ha mégis
máshova kell rakni a képet akkor a lefele nyíl segítségével kiválaszthatod a
galériát.
- „Név:” ide írd be mi legyen a
kép megjelenítési neve.
- „A média neve a fájl eredeti
neve legyen.” feliratot bejelölve az lesz a neve a képnek, ami a gépeden is.
- „Beállított maximális
képméretek elvetése” feliratot ne jelöld be! Igaz ekkor nagy képet is fel tudsz
tenni, de rengeteg helyet veszel el mástól.
- „Keresési kulcsszavak:” ide
nem muszáj írnod, de ha igen akkor olyan szavakat, melyek illenek a képre, a
kereső program erre fog rákeresni.
- „Leírás:” ide pár mondatba
leírhatod a képhez kapcsolódó körítést, mely ne legyen se hosszú, se rövid,
hanem 1-2 mondat, ami lényegre tőr.
Végül
a „FELTÖLTÉS” gombbal tudod véglegesíteni.
A
második fül a „Több fájl” itt egyszerre több képet tehetsz fel.
„1. A feltölteni kívánt fájlok száma:”
mellett egy kis nyíllal válogathatsz az 1-10-ig alapértelmezetten az 5 van
beállítva;
„2. Válaszd ki a galériát ahová
fájlokat akarod feltölteni:” itt alapértelmezettben ott vagy, amely
galériából ide léptél, tehát maradhat,
ha nem akkor a már ismert nyíllal kiválaszthatod a galériát;
„3.” Itt a már jól ismert
kérdések jönnek melyet csak felsorolunk, ha részletek kellenek lapozz vissza az
„Egy fájl feltöltése” részhez. A média név az eredeti név legyen.; Beállított
maximális képméretek elvetése; Fájl:; Kép elforgatása 90 fokkal (ezt a kép
módosításánál a ZOOM ITEMS résznél írtuk le); Név:; Keresési kulcsszavak;
Leírás.
A
legalján a „FELTÖLTÉS” gombra kattintva az összes képet felteszi a galériába.
További
két fül a „Fogd és vidd””, valamint az „URL” használatát mellőzzétek, kivéve,
ha nagyon értetek hozzá. Későbbiekben lesz ehhez is segédlet.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (1 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Későbbiekben tudom változtatni az adataimat?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Minden további nélkül!
Bejelentkezés
után közvetlen a profilodat látod. Ha már ellapoztad, akkor a bal felső,
sötétebb szürke mezőben kattints az „ADATLAPOM” feliratra, így ismét láthatod a
profilod.
A
neved fölött láthatsz egy „Szerkesztés” nevű gombot. Húzd rá az egeret és
alatta három lehetőség tárul fel: „Adatlapom frissítése”, „Arckép feltöltése”,
„Arckép eltávolítása”. Vegyük sorra őket:
Tovább...A látogatók 75,00%-a (4 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Mi az a FiestaKlub.hu klubkártya? Lehet nekem is olyan?
Írta: Adminisztrátor
2007. december 29.
A
klubkártyát megrendelheted a megrendelő űrlappal. A főoldal jobb oldalán
láthatsz egy kártya fényképét és alatta a „Rendeld meg most!” feliratot. Az itt
leírtakat figyelmesen olvasd el! A kártyával tudod a folyamatosan bővülő
partnercégeknél beváltani a kedvezményeket, melyeket jeleztek! Fontos tudni, hogy a tagsággal
ellentétben ez a kártya nem ingyenes. Évente 2000Ft-ba kerül, mely nem nagy
összeg, de ezzel minimálisan támogathatod a klub kiadásait, de ennek a
kártyának az előállítási díját és postaköltségét fedezi főleg.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (8 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Mi az a Privát Üzenet (PM) és hogyan kell használni?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
A privát üzenet (PM) a FiestaKlub.hu
saját levelező rendszere. Csak és kizárólag más, regisztrált tagoknak lehet
küldeni!
Több
félek éppen tudsz üzenetet küldeni.
Az egyik megoldás, hogy a bal felső, sötétebb szürke mezőben a „PRIVÁT
ÜZENETEIM” feliratra kattintasz. A megjelenő oldalon a fejlécben keresd ki a
piros „Új üzenet” feliratot. Ha rákattintottál megjelenik egy újabb felület. A
„Címzett:” mezőbe beírod azt a felhasználót, akinek küldeni akarod a levelet,
vagy a mellette lévő teljes taglistából kiválasztod. A „Tárgy:” felirathoz
beírhatod az üzenet címét/tárgyát, míg az „Üzenet:” mezőbe a leveledet írod be.
Ha készen vagy kattints az „ÜZENET KÜLDÉSE” gombra. Ezzel el is küldted.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (2 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Miért nem jelennek meg az oldalon egyes adatok?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Az
oldal nyitott minden kedves látogató számára, de vannak adatok, melyek csak regisztrációval jeleníthetőek meg. Ahhoz,
hogy láthasdd be kell jelentkezned!
Tovább...A látogatók 0%-a (0 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Mire jó az esemény naptár?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
A
főoldalon jobb oldalt lehet látni kicsiben az „Eseménynaptár” felirat alatt. Belekattintva
lehet látni a napi jegyzeteket, stb., de most más irányból közelítsük meg! A
fejléc alatti szürke fülek közül kattintsunk a „Naptár”-ra. A megjelenő oldalon
ugyanazt láthatjuk mint előbb oldalt, de nagyobba. Szürke számokkal a
vasárnapok és munkaszüneti napokat jelöljük, míg feketével a bejegyzés nélküli
napokat. Az aktuális nap pedig kék háttérrel rendelkezik. Ha egy napra
bejegyzés van írva akkor annak címe megjelenik az aktuális nap rublikályában (a
főoldalon ez a dátum kék színű). A hónapok között az előre és hátulra nyilakkal
tudunk ugorni (mellé van írva a következő, vagy előző hónap). A napi
jegyzeteket megnézhetjük ha rákattintunk a dátumára, vagy az esemény címére.
Itt az eseményről minden információ kiderül. Az alsó „Vissza” gombra kattintva
újra a hónap nézetbe tartunk. Természetesen a rendezvényeket ki is lehet
listázni a naptár alatti „Események” felirattal, ilyenkor az esemény címe és
ideje fog megjelenni a dátum csökkenő sorrendjében. Az esemény címére kattintva
szintén meg lehet nézni a bejegyzést!
Tovább...A látogatók 0%-a (0 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Net-szótár:
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Itt összegyűjtöttünk pár kifejezést ami
nem biztos, hogy mindenkinek egyértelmű:
- Linkelés: másik oldalra való
mutatás, böngészősávban lévő sor megjelenítése.
- Chat: olyan írásos levelező
program, melynél azonnal tud válaszolni a másik, azaz egyidejűleg vagytok a
programban.
- Fórum: olyan írásos levelező
program, ahol a kérdésed/válaszodat más is látja és későbbiekben tud bárki
reagálni rá.
- E-mail: elektronikus levél,
azaz egy címre elküldött levél, mely szinte azonnal megjelenik a címzettnél.
- Lapozó felirat: több oldalas
dolgoknál, például a képeknél a különböző oldalakat ezekre való kattintással
lehet elérni. Ilyenek lehetnek: „Első”, „|<<”, „|<”, „Előző”, „<<”,
„<”, „1, 2, 3 …”, „>”, „>>”, „Következő”, „>|”, „>>|”, „
Utolsó”.
- Adminisztrátor: az internetes
oldal karbantartója, fejlesztője esetleg több személy is lehet. Hozzájuk
bizalommal lehet fordulni, hivatalos levelet küldhet az oldallal kapcsolatosan.
- Moderátor: az internetes oldal
részlegeinek fejlesztői, felügyelői, többen is lehetnek. Bizalommal lehet
hozzájuk fordulni, válaszolni fognak legjobb tudásuk szerint. Hivatalos levelet
küldhet a rájuk bízott részleg felől.
- Website, Webhely, Honlap:
különálló internetes oldal.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (1 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Rádiót is lehet hallgatni?
Írta: Adminisztrátor
2007. december 29.
Igen
lehet! A jobb oldali oszlopon a klubkártya igénylés alatt a „HALLGASS!” felirat
alatt kiválaszthatsz öt rádióállomás közül egyet, majd az alatta lévő
„HALLGATOK” gombra kattints. A hallgatható rádióállomások a következőek: RadioSeven, Juventus Rádió, Danubius Rádió, radiocafé 98.6, Tilos Rádió.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (2 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Több helyen lehet hozzászólni a dolgokhoz de hogyan?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Képtárban, videó tárban, cikkeknél: hozzászólásod mások számára, főleg a szerzők számára
hasznos információ, hogy tetszett, vagy nem, van-e érdeklődés az ilyen hírek
után, vagy nem.
Tovább...A látogatók 0%-a (0 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Van-e @fiestaklub.hu végződésű e-mail cím?
Írta: Adminisztrátor
2007. december 29.Az e-mail címet a fórumban lehet igényelni az oldal
szerkesztőjétől. A Fórumon belül a Gépház/Weboldallal kapcsolatos…/E-mailcím
igénylés topikban jelezheted, hogyha szeretnél e-mailcímet. Ezt a funkciót csak regisztrált
tagok kérhetik. A fórumba jelezd a @ előtti nevet is, különben automatikusan a
felhasználóneved kerül oda.
Jelenleg csak e-mailcímet van módunkban biztosítani, tehát hozzátartozó tárhelyet nem!
Így megkell adnod egy másik e-mailcímet ahová a beérkező leveleidet továbbíthatjuk.
Tovább...A látogatók 100,00%-a (5 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.
Van-e csetelési lehetőség az oldalon?
Írta: Kutasi László
2007. december 29.
Igen
van! A Chatba beléphetsz két féleképpen is. Az egyik hogy a fejléc alatti
harmadik szürke fül „Chat” feliratra lépsz, vagy az online felhasználók listája
alatti chat lógóra kattintasz. Itt amúgy láthatod piros kiírásban kik vannak
fent a cseten.
Egy
új ablakba nyílik meg a társalgó, rögtön a „FiestaKlub” szobában találod magad.
Tovább...A látogatók 25,00%-a (8 fő) szerint ez a kérdés hasznos volt. Nekem

segített

nem segített ez a válasz.